A Szépség és a Szörnyeteg
Menü
 
Beauty&Beast
 
Szépség és a Szörnyeteg
 
Szereplőkről
Szereplőkről : Csonka András- Gyertyatartó

Csonka András- Gyertyatartó

  2005.03.28. 11:55

Csonka András (hosszú) életrajza...

CSONKA ANDRÁS:

A Bak jegyében, egészen pontosan 1965. január 16-án született, reggel 8 óra 56 perckor. Saját bevallása szerint kicsi korától kezdve színésznek készült. Rövid ideig ugyan szeretett volna fodrász lenni, de aztán hirtelen nagyon megnőtt (ma 188 cm), úgyhogy lebeszélték róla. Néhány hétig, pedig semmi másra nem vágyott, mint arra, hogy vezethesse Budapest egyik különleges járművét, a budai hegyekben közlekedő piros fogaskerekű vasutat.

A színészet iránti vonzódása azonban mindennél erősebbnek bizonyult, talán nem véletlenül, hiszen András édesapja is sikeres színművész volt s így ő már gyermekkorában is beleszimatolhatott a színház varázsos világába. Első művészi próbálkozásai még otthon zajlottak, a bárszekrény tükrös polcánál, ahol is bábelőadásokat vezetett elő családja számára, a gimnáziumban viszont már tagja volt az ottani színjátszó körnek, s így nem is vezethetett máshová az útja, mint a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová viszont csak harmadik nekifutásra vették fel. András addig sem pocsékolta idejét, szorgalmasan látogatta a Nemzeti Színház Stúdióját, amúgy előtanulmányként. Végül is 1990-ben szerzett színészdiplomát a Főiskolán, s ezután rögtön szerződés várta az egyik budapesti színháznál, a Vidám Színpadon, ahol azóta is számos vígjátékban nevettette már a közönséget. 1991-ben viszont hivatalos munkahelye a Magyar Televízió akkor indult szappanoperája, a Família KFT. lett, amely egy meglehetősen bolondos életű család mindennapjait és kalandjait mutatta be hét éven keresztül nagy-nagy sikerrel.

Ebben András Picit játszotta, a család fiának s lányának házibarátját. Ez a szerep hihetetlen népszerűséget, rengeteg élményt és szeretetet adott neki, nem beszélve új becenevéről, a Piciről, amely a Famíliás évek alatt ragadt rá. András ez idő alatt szorgalmasan járt énektanárhoz is, s tudását kamatoztatta a Grease, a Hair, és a Kapj el! (They are playing our song) c. musicalek főszerepeiben is. Majd Budapesten, az Operettszínházban és a Győri Nemzeti Színházban is rock and roll-hangulatba került, hiszen remek szerepet kapott a Hotel Menthol című rock and roll-musicalben. Persze ez idő alatt sem tétlenkedett: Győrben a Hello, Dolly! c. musicalben játszott, Szegeden, pedig a Csókos asszony c. operettben. Ez utóbbi díjat is hozott számára, a 2000-es év Operett találkozójának legjobb táncoskomikusi díját nyerte el. Jelenleg is újabb bemutatóra készül, a Funny Girl egyik fontos szerepét játssza majd ősztől az újjáépült Budapesti Operettszínházban.
Régi vágya volt, hogy prózai és zenés szerepei mellett más területeken is kipróbálhassa magát. Ezek az álmai szép sorban mind valóra is váltak. Gyerekkori vágya volt az is, hogy egyszer lehessen egy önálló lemeze. 1997. őszére ez a terv is valóra vált, első albumának az "Egy pici szerelem" címet adta, s ezen a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek slágerei, úgymond az ő kamaszkorának legszebb dalai közül válogatott. A lemez fantasztikus tempóban, a megjelenést követő egy hónapon belül aranylemez lett, videóklipjét naponta többször vetítették a nézők kívánsága alapján. 1998-ban jött a folytatás, egyelőre szintén feldolgozásdalokkal, hiszen még annyi kedvenc dala van! 2001. február 14-én viszont már egy olyan album jelent meg, amelyen új szerzemények váltogatják egymást nagy kedvencekkel. A Ding-dong hamar a rajongók szívébe lopta magát, előkelő helyet biztosítva András harmadik albumának a hivatalos: lemezkiadói listán is.

2003 nyarán jelent meg legutóbbi, "Ha szerelem nincs, nincs boldogság" című lemeze, mely követi az előző albumok legjobb hagyományait.

A műsorvezetés szintén szerepelt Csonka András álmai között. Kipróbálhatta magát a Magyar Rádió éjszakai műsorának mikrofonjánál is, illetve az egyik legnépszerűbb magyar televíziós show-man vendég műsorvezetőjeként is. Ezeknek a sikereknek aztán a megkoronázása lett az, hogy 1997. végén felkérést kapott, hogy legyen ő az állandó műsorvezetője a TV 2 KIFUTÓ c. produkciójának, amely népszerűségét még tovább növelte. Rövid képernyős szünet után máris jött a következő felkérés, így András 2000. tavaszától tagja lett az RTL Klub Reggeli vidám műsorvezetői csapatának is. Népszerűsége töretlen, ő mégsem változik. Továbbra is lelkesen, szeretettel teszi a dolgát, amelyből számára szinte soha nincsen elég!

 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2005-02-03
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Színészek honlapjai
 
Egyéb Honlapok
 
Iskolák
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-