Prológus

Réges-régen, egy távoli ország csodálatos kastélyában élt egy ifjú
herceg. Mindene megvolt és mindent megkapott, talán ezért lett
elkényeztetett, önző és hiú.
Ám egy viharos, téli éjszakán öreg koldusasszony zörgetett a vár
kapuján. Bebocsátást kért, és egy gyönyörű rózsát kinált, ha a kemény
hideg elől menedéket kap. A herceg viszolygott a rémségtől, kigúnyolta
ajándékát, és elzavarta.
- A szépség a lélekben lakozik!- intette az öregaszzony.
Az ifjú csak nevetett és elkergette. A csúf némber ekkor gyönyörű
tündérré változott. A fiú a bocsánatáért esedezett, de túl későn, és
mert parányi szikrája sem volt szívében a szeretetnek a szépséges
lány ocsmány szörnyeteggé változtatta, és vele együtt elvarázsolta a
kastély összes lakóját.
Az ifjú herceg szégyenében kastélya legmélyére húzódott, s a tündér
örök emlékeztetőül varázstükrét és a rózsát adta a szerencsétlen
kamasznak. A tükör lett egyetlen ablaka a külvilágra, s a bűbájos rózsa
pedig évekig tartó virágzásba kezdett.
Az átkot a herceg csak akkor törheti meg, ha megtanul szeretni és őt is
viszont szeretik, de ha ez nem történne meg mielőtt a rózsa utolsó
szirma lehull, az átok az idők végezetéig tart.
Ahogy múltak az évek, úgy hatalmasodott el a hercegen a
kétségbeesés: Kit szerethetne ő így, és ki szerethetné őt, a
Szönyeteget?