Még általános iskolás voltam, amikor színpadon láttam a Légy jó mindhalálig!-ban. Nem volt sokkal idősebb, mint én. Azóta figyelem, ahogy felcseperedett, és színésznővé érett.

- Emlékszel rá, mikor álltál először a közönség elé?

- Persze! Egyszeri alkalom volt, négyévesen A két árva című melodrámában. Gyerekszínész sosem voltam, viszont abban a darabban az édesanyám, Hámori Ildikó játszott, és egy este az egyik szereplő, egy kisfiú megbetegedett. Mivel rövid hajam volt, édesanyám tiltakozása ellenére engem öltöztettek be. Bementem a színpadra, pénzt adtam a gonosz banyát játszó, kéregető Psota Irénnek, és azt mondtam: „Tessék, néni”. Majd sírva kiszaladtam. Az tette különlegessé az eseményt, hogy épp ezt az előadást nézték meg a nagyszüleim.

- Azóta is színpadon vagy...

- Nem egészen! Tizenegy éves koromban, a Nyomorultakkal kezdődött az igazi munka. Számos főszerepet eljátszottam, nagy része musical volt, de akadtak prózai szerepeim is: a Párbajhős, a Sors bolondjai és a Vízkereszt, vagy amit akartok Szolnokon. Jelenleg is megy a Nemzetiben a Holdbéli csónakos, amelynek a nagy része próza.

- Mióta tartozol az Operettszínház társulatához?

- Bár először tizennégy évesen játszottam a Muzsika hangjaiban, tag csak öt évvel ezelőtt lettem.

- Most is premierre készülsz, ismét címszerepben!

- Március 17-én mutatjuk be a Szépség és a Szörnyeteg című musicalt. Már folynak a próbák. Fizikailag leterhelő egyszerre tanulni az újat, és helytállni a régebben futó darabokban.

- Majdnem minden este színpadon vagy. Nagyon fárasztó?

- Hét darabban játszom, ami havonta 20-21 előadást jelent. Ez jó lenne, ha egyedülálló ember lennék! Az időmet a színház és a családom között kísérlem meg beosztani. Reggel 6.40-kor csörög az óra, elviszem a kisfiamat iskolába, mint minden anya. Tíztől kettőig próbálok, következhet egy-egy énekóra, szereptanulás. Délután fél négyre megyek Marciért az iskolába, és hazaviszem. Jön a bébiszitter vagy édesanyám, hogy vigyázzanak rá, én meg indulok a „második műszakba”, ami már egyáltalán nem hasonlít egy rendes háziasszony életére: következik az esti előadás. Éjjel tizenegyre érek haza, akkor vacsorázunk a párommal, Bereczki Zolival, aki szintén színész. Szóval, mire elalszom, hajnali két óra van. Ilyen időbeosztás mellett érthető a fáradtságom!

- Az év vége sem telt pihenéssel?

-Karácsony körül folyamatosan játszottam. Most, az év elején volt egy hét szabadságunk, amit ki is használtunk. Elmenekültünk vidékre, és egy héten át szinte ki sem dugtuk az orrunkat a szállodából. Hármasban „lógtunk”, a párommal és a kisfiammal. Rajzfilmeket néztünk, bóklásztunk a környéken, úsztunk a medencében. Feltöltődtem, amennyire csak lehetséges.

- Marci fiad már iskolás. Nagyobb a teher így a válladon?

- Szerencsére nagyon jó tanuló a kisfiam, így csak arra kell időt szakítanom, hogy aláírjam az ötöseit! Az együtt töltött időt leginkább játékkal, közös filmnézéssel, biciklizéssel töltjük. A zongorázást kell Marcival gyakorolni, de ebben nagy segítségemre van az édesanyám meg a párom. Csupán a kisfiam egyetlen vágyát nem tudtam teljesíteni: küzdősportot szeretne tanulni. Sajnos az edzés olyan későn van, hogy ütközne az esti előadással.

- Vannak nevelési elveid?

- Elsősorban őszinteséget várok el tőle. A hazugsággal ki lehet üldözni a világból. Nem bírom elviselni, ha az emberek sunyítanak! Őszinte típus vagyok - sajnos. Elég sok kellemetlenségem származott már ebből. Ha nem kérdezik, akkor is megmondom a véleményem, ezért nem mindig hálásak az emberek. Meg kell tanulni néha csöndben maradni, de sohasem mást mondani! Marcitól is elvárom, hogy mindig őszinte legyen velem. Természetesen ezzel nem élek vissza.

- A szüleid mindig felnőttként kezeltek. Te is a fiadat?

- Egy gyerek semmivel sem butább, mit a felnőttek, csak kevesebb fogalma van a világról. Marcit felnőttként kezelem, cserébe ezért úgy is viselkedik. Sosem tudtam gügyögni egyetlen gyerekkel sem! Az az érzésem, hogy akkor „hülyének” nézne. Felnőttként kezelem, vagyis komolyan veszem minden nyűgét. Ha emberszámba veszik, a gyerek sem akarja feleslegesen bizonygatni, hogy ő is fontos.

- Ha elölről kezdhetnéd az életed, mindent ugyanígy tennél?

- Nem szabad megbánni semmit! Volt egy nagy szerelmem, aki húsz évvel idősebb volt nálam. A kapcsolatból házasság lett, és tönkrement. Ha azt mondanám, hogy akkor nem kellett volna hozzámennem, hiszen válás lett a vége, akkor ma nem lenne a gyönyörű kisfiam. Minden rossz valami jónak a kezdete! A mai eszemmel sok döntést biztosan másként hoznék meg. Viszont nem lenne a mai eszem, ha mindezek a dolgok nem történtek volna meg velem úgy, ahogy megtörténtek.

- A magánéletben szereted a nőies dolgokat? A szép ruhát, a sminket?

- Talán furcsa, de én nem vágyom nagy esküvőre, fehér ruhára, ami minden lány álma, hiszen színpadon már vagy százszor mentem férjhez. Így vagyok a sminkeléssel és a magas sarkú cipőkkel is. A munkámhoz tartozik. A nőiességet kiélem a színpadon, civilben pedig próbálom pihentetni a bőröm és a testem.

- Mit kell tenned a szépségedért?

- Az elmúlt húsz évet végigfogyókúráztam, mint minden nő. Általában eredménytelenül! Hogy finoman fogalmazzak, nem vagyok a mai trendnek megfelelő, anorexiás szépség. Egyre inkább kezdek megbékélni ezzel. Szeretek enni, de megpróbálok egészségesen. Általában bioételeket fogyasztok. Ám sajnos a kímélő vacsora is hizlal, ha túl későn eszik az ember. Márpedig egy fárasztó előadás után igencsak jólesik a családi vacsora!

- Nem bánod, hogy túl korán kezdted a színészi pályát?

Sokszor érzem mostanában, hogy elfáradtam. De nem vagyok még harminc éves sem, ezért bármi újba belekezdhetek, ha elegem van. Ezzel most elárultam, hogy egyre gyakrabban foglalkoztat a kérdés. Nem mintha bármi bajom lenne a pályámmal, sőt! Csodálatos dolog főszerepeket játszani, hálás is vagyok érte! De nagyon bele lehet fáradni, és a színészetet nem szabad rutinból csinálni! Vagyis szabad, de nem érdemes. Ha egyszer azzal kelek, hogy egy időre elég volt, abba fogom hagyni, és valami egész másba kezdek!

- Mire vágysz a legjobban?

- Harmincévesen ritka, de elmondhatom, hogy amit a hazai musicalszínpadon el lehet érni, azt én már elértem. Nincs bennem semmiféle szakmai kielégületlenség. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudnék mit tanulni, vagy ne kaphatnék olyan feladatot, ami igazán inspirálna. De ha egyetlen főszerepet sem játszom többé, akkor is boldogan leélem az életem. Szeretnék még legalább két gyereket szülni. Korán rájöttem, hogy az anyaság a legfontosabb egy nő életében. Nagyon szeretek a fiammal lenni, sokszor hiányzik a társasága! Nincs annál jobb, mint amikor az ember a gyermekével lehet! A kisfiam az egyetlen, megkérdőjelezhetetlenül egyedi, zseniális és tökéletes produktum az egész eddigi életemben. Még jó, hogy egyáltalán nem vagyok elfogult, ugye?
Maxima
2005.01.27.